Ezt most írtam...

Álom

Egy arc... Egy kép... Egy hang... A lét...
Fájdalom... Szeretet... Álmodozás... Képzelet...

Álmodtam az arcát, s annak minden vonását...
Álmodtam a képet, mely összekötött minket...
Álmodtam a hangot, mely mindent összetartott...
Álmodtam a létet, hogy élek s nem félek...

Álmondtam a fájdalmat, azt hogy szvem megszakad...
Álmodtam a szeretetet, mely forró volt, s nem eresztett...
Álmodtam, hogy álmodozom, s réten fekve gondolkozom....
Álmodtam a képzeletet, mely oly sok boldogságot teremtett...

Álom volt csupán minden pillanat,
Mely átfogott, s most is simogat.
Álom volt az arca, s annak minden vonása,
S én mégis, mint a királylány futottam utána.

Álmodtam a szerelmet, s oly igaznak tűnt...
Mint minden jeget felolvasztó mérhetetlen tűz...
Mint vágy mi most vált valóra,
S az élet minden pillanata múlandó szikra...

Álmodoztam róla,
S már majd' megérintettem,
Mikor minden szertefoszlott,
S Ő nem volt mellettem...

Szívem megsajdult, a fájdalom megindult,
S mitn lavina, borult rám az egész múlt...

Minden mit álmodtam, minden amire vágytam,
Minden, amit éreztem, mend egy-egy kis képben...

Fájt a szívem azért,
mit ott hagytam a velóságért.
Fájt a lelkem azért,
mert ott hagytam Őt másokért...

Tudom, csupán ábránd volt, mégis túl szép,
hogy a jelen apró szilánkokra törje szét...
Hogy minden egyes darabja, szívem egy darabja legyen,
S a tűz, a valóság tüze, mindent felégessen...

Csak ültem ott kábán,
Az ágy puha takaróján,
S úgy éreztem, az a paplan,
Hallja minden kiáltásom, halkan...

Nem segít, csak el akarja feledtetni...
Gyönyörű puha ágyneművel mindent eltakarni...
Ezt ne! - Kiáltottam magamban...
Nem akartam elfeledni, mire oly régóta vágytam...

Összeszedtem magam,
A "játékot" tovább játszottam...
Majd este mikor hazaértem,
Sírva az ágyba estem...

Behunytam a szemem,
S reménykedve "néztem"...

Az ágy üres volt, a rét kietlen...
A nap eltűnt, s felhő takarta éppen....

Leültem, s ismét elindult a képzeletem...
S mindent újra elképzelhettem...

Hirtelen minden vizes lett,
A szemem "kinyílt" s láttam hogy esett....

Szívem összeszorult,
Nem láttam semmit, csak a bút...

Fájdalommal hazafelé sétáltam,
S néztem, ahogy az eső elmossa minden vágyam...

Egy könnycsepp végigfolyt az arcomon,
S minden szomorúságom, úgy döntöttem ott hagyom...

Végül leültem, s a felhőkre meredtem...
Bámultam a szürkeséget, mely mindent beterített.....

Majd hirtelen a semmiből jött, mint a véletlen,
Egy kéz megfogta a kezem, s leült mellém csendesen...

Ránéztem, s Ő volt az...
Ő akit egész nap kerestem,
S most ott volt egy pillanat alatt,
Szomorúságom azonnal abbamaradt...

Ránéztem, Ő rám nézett,
S már tudtam, hogy ő is ennyire szeret...
A következő pillanatban már csókot váltottunk,
S tudtam, mostmár minden álmomban találkozunk...

Ekkor a felhők megnyíltak,
Mindent beterítettek a napsugarak...
S a semmiből, mint a barátom,
Egy szivárvány jelent meg a látóhatáron...

Örültünk, s együtt néztük,
Egyészen addig, míg fel nem keltünk...
Én megint nekikezdtem a nehéz napnak,
Ő pedig várt arra, hogy végre megint elaludjak...