Köd... Elveszettség... Semmi... Fájdalom... Céltalanság... Elhagyatottság... Magány... Félelem... Beletörődés... Nyugalom... Dühkitörés.. Sírógörcs... Szomorúság roham... Vágyakozás... Értelmetlenség... Önbizalomhiány... Belső beszéd... Lehetetlenség... Könnyek... Éjszakák... Sötétség... Túlterheltség... Eredménytelenség... Tehetetlenség... Élettelenség... Pesszimista... Gondolatok... Bántás... Belső marcangolás... Fénytelenség... Szomorúság... Halál........

Így érzem most magam... Mintha ködben élnék, ahol nem látok semmit... Elveszek benne, aztán már nem is akarok kijutni... Szívszorító érzések, mindent gyűlölök... Bármi történik, fáj... Nincs célom.. Már semmi... Már csak az sem, hogy nyár legyen... Mert akkor sem lesz jobb.... Ezt is tudom....... Senki sem foglalkozik velem, főleg nem azzal amit belül érzek... De ez nem az ő hibájuk... Egyedül minden délután... Félelem, hogy mi történik velem holnap.. Vajon képes leszek e kibírni sírás nélkül? ... Beletörődés, hogy már nincs kiút... Mindennek vége... Vagy ha nem most, akkor előbb utóbb az lesz... Nyugalom, hangtalanság, percekig meredek a falra ok nélkül... Dühkitörés... A legkisebb dolgon is képes vagyok a dühtől sírni... Bármire gondolok elfog a mérhetetlen fájdalom, és nem bírom, hogy ne sírjak.... Nem bírom visszatartani..... Hirtelen leszek halálosan szomorú ok nélkül... Vágyakozás, hogy legyen vége... Értelmetlennek érzem ahogy az emberek hozzám beszélnek...Rettenesen érzem magam, ha tükörbe nézek... Nem tudom ki az aki visszanéz, de úgy érzem tényleg nem én vagyok... A fejemben mindent elmondok, hogy ismét megcsináltam... És hogy tényleg megtörténik... Lehetetlenségekre gondolok... Hogy képes vagyok megcsinálni... De aztán rádöbbenek, hogy mégsem... Nincs bennem élet... Egyik percben vidám vagyok a másikban pedig egyszerűen mint aki meghalt... Pesszimista gondolataim vannak mindenről.. És minden gondolat végén valahogy én vagyok a rossz... A legkissebb vicc is ami rólam szól, a lelkemig hatol, és úgy belemar, hogy több oldalról vérzik... A tudat, hogy én vagyok a hibás, vagy hogy ha ott lettem volna és segítettem volna, egyszerűen megöl... Nincs bennem fény... Meghalt... minden sötét és ködös... És ismét szomorú vagyok... Mély ponton... És ez olyan mint egy körforgás... Ebből nincs már más kiút... Csak a HALÁL... De arra még nem készültem fel...

***
"Az ember nem akkor hal meg, amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor, amikor leveszíti élete értelmét... "
***