Az utolsó utáni pillanat.

Kedves Naplóm & Kerek Vivien!

Először is, hogy kiderüljön mi is folyik itt, elmondom, hogy holnap elhúzunk Zamárdiba nyaralni... Igen... És erről senki sem tud, csak a családom, mivel az összes barátom már elment itthonról ( lásd: Réka Horvátba, Vivi meg Jánkmajtisra ) és Vivi rámbízta a farmeramáját, amit most már én sem tudok gondozni... Szóval Vivi! Szeretnélek megkérni, hogy ha hazaérsz és esetleg elolvasnád a blogom, lépj be a farmomra és szedd rendbe! Nagyon hálás lennék érte!
Amúgy ez a nyaralásos dolog most kicsit sem olyan mint eddig bármikor... Nem volt időm beleélni magam, nem tudom várni, nem tudok rákészülni, semmi... Pénteken anya berontott a szobámba, hogy nem megyünk sehová, mert nincs pénz.. Majd jövő héten sétálunk egyet a népkertben és beszélgetünk.. Ez lett volna a nagy "nyaralás"... Belőlem meg, nem rosszakaratból, vagy önzésből, vagy nagyravágyóságból, hanem akaratlanul is kitört a bőgés, hogy ami tulajdonképpen éltetett idáig, és amiért képes voltam elviselni, hogy mással is együtt éljek, és legyen reményem affelől, hogy egyszer még az anyukám mellett is alhatok, vagy legalábbis egy szobában, mert ez nekem régen irtó sokat jelentett, az a nyaralás volt. És most minden szertefoszlott... Úgy kívántam.. Úgy vártam... Bármit megadtam volna érte... Csak hogy még egyszer lássam a Balatont... Akármit! ... De ennyi... Anya persze rögtön mondta, hogy ne legyek már önző, és igaza van!... mert ő dolgozik, én meg itthon tespedek, de legszívesebben munkát vállalnék, csak hogy mehessünk, de nem lehet mert még csak 14 vagyok... Szóval... Anya végül azt mondta, hogy találok egy max 7000 ft-os szállást valahol egy éjszakára, akkor oké.. Találtam 3-at Zamárdiban... A legjobb a 7000ft-os volt.. Anya aztán nem hívta fel.. Már kihalt belőlem a remény, amikor tegnap este ( szombaton) anya hazajött, és mondja, hogy még nem volt ideje felhívni, hát most... Felhívta, és körülbelül egy óra múlva el volt intézve, hogy most hétfőn kiutazunk Zamárdiba vonattal, ott leszünk csütörtökig, és aznap este érünk haza szintén vonattal, vagy Pisti hoz haza... Szóval ez iszonyú hirtelen volt.. Még talán most sem fogtam fel, pedig vasárnap este 10 óra van, és holnap reggel 4-kor kelek, mert a kutyát is át kell vinnem mamámékhoz, meg fél hétkor indulunk a vonat állomásra, busszal, és onnan fel a vonatra negyed 8-kor... Ott lesz egy átszállás és úgy egyenesen Zamárdi.. Már be is pakoltunk.. De még mindig nem esett le.. Nem tudom elmondani senkinek, nem tudom belelovalni magam.. Várom mint az őrült, csak már azt sem tudom mit... Abban reménykedek, hogy reggel már a hangulatával kelek... És akkor... Ez egy felejthetetlen nyaralás lesz... És minden oké... Remélem...
Szóval Vivi ha hazaérsz lécci nézegesd a farmom és tedd rendbe!!! 1000 köszönet... csütörtökön jövök haza, talán pénteken tali is!... majd megbeszéljük..
Hát akkor ... Viszlát jövő pénteken... Mondhatnám... Jó utat! ...

***

***
"Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk."

/Paulo Coleho/