Visszanézek, és azon gondolkozom, hogy miért is felejtettem el írni majdnem egy hónapon keresztül... Néhány dolog mostanában eléggé elkerült a fontos dolgok listájáról, az ideiglenesen mellőzhető dolgok listájára, ami kicsit furcsa. A két listát nem én állítottam össze, hanem a mindennapok, az élet, és minden programom. A napjaim általában elég változatosak, de csak ha a napokat tekintjük. Viszont hetekben nézve a dolgok nagyon is egyhangúak. Túl vagyok egy versenyen, aminek elmondhatatlanul örülök, mert már nagyon fárasztott, és hamarosan eljön az a bizonyos nap, amikor le kell adni a jelentkezési lapokat az iskolákba, a felvételihez. És januárban pedig eljön annak a borzalmas napnak még rettentőbb időpontja ( január 22 ), amikor a felvételi megírásra kerül. Borzasztóan félek a matek felvételitől, pedig annyira azért nem vagyok hülye. Mégis mikor a fordított arányosságokról, és hasonlókról beszélünk, úgy érzem mintha egy matek órát sem szenvedtem volna végig, csak lógtam volna. Szeretném jóra írni, és bekerülni oda, ahova szeretnék... Csak most elég nehéz.
Frusztrált vagyok a délutáni foglalkozások miatt is, hogy sikerüljön mindent bezsúfolni egy napba. Régen játszva végigcsináltam a napokat, most viszont rendes túlélőprogram. Általában este olyan fáradtan érek haza, hogy közel van az ájulás, de még tanulok, és utána hullafáradtan az ágyba esek. És ami még kikészítőbb, hogy minél fáradtabb vagyok, annál jobban nem tudok aludni. Szokás szerint majd' leragad a szemem, és nem tudok aludni. Mikor pedig mégis sikerül, reggel úgy ébredek, hogy fáradtabb vagyok, mint amikor lefeküdtem.
__________________
Szóval ez az időszak most nehéz. A legjobban pedig az, hogy ezt az egészet súlyosbítja egy olyan emberért rajongás, aki talán tudja, hogy létezem, de nem AKAR tudni rólam. Egy időben úgy éreztem, hogy érdeklem, hogy talán lehet valami, aztán... Valami megváltozott.
Mikor régen mondta, hogy Boldog szülinapot, amikor most mondta, hogy boldog névnapot, amikor legtöbbször egymás mellé kerülünk, és mindig egymásba botlunk, amikor egy csomó foglalkozásunk van együtt, amikor egyszerűen, MINDENHOL OTT VAN, akkor az embernek talán feltűnik a másik. De neki én nem. És nem direkt futunk össze. Csak véletlen, és annyira furcsa. Most nem sorolom fel, hogy miként kerül mindig a közelembe, de ott van. És ez tény. Abban viszont már nem vagyok biztos, hogy nem szándékos. Mi van, ha én vonzom be? Ha annyira szeretnék tőle valamit, hogy akaratlanul is utána megyek? ... Lehetséges ez?... Olyan jó lenne azt hinni, hogy direkt csinálja, hogy direkt van minden. De egyszerűen TUDOM, hogy nem. És ... Nem veszi észre a véletleneket. Ez fáj a legjobban.
Tudom, mindenhol az van, hogy ha meg sem próbálod, sosem tudod meg mi lett volna... De érzem a dolgokat. Vagyis az ő esetében épp az, hogy nem érzem. Ha éreznék bármit is , hogy akar valamit tőlem, mondanám neki, hogy mi van... de.. egyszerűen .. nem megy... és ebbe őrülök bele... hogy igazából nem tudom mi van...
És nem... nem vagyok szerelmes... az ember nem lehet szerelmes olyanba, akivel élőben szinte nem is beszél... aki "visszautasítja", aki nem figyel rá... aki nem akar tudni róla, aki ... egyszerűen NEM AKAR SEMMIT. akinek más elképzelései vannak a jövőről, amiben nem te vagy a főszereplő. aki pont a te ellentetted... akinek a szemében egy senki vagy................ abba nem lehetsz szerelmes... lehetne ez egy szabály. csak olyan szabály is van, hogy minden szabály alól van egy kivétel...
de egyszerűen... nem tudom már mit érzek, nem tudom már azt sem ki vagyok, vagy ki akarok lenni... nem tudom, hogy létezem e egyáltalán vagy sem... nem tudok semmit.
Minden álmomban szeptember óta benne van. Nem mindig főszereplőként, de a háttérben... mindenhol.. és az őrületbe kerget.. nem tudok semmire sem odakoncentrálni, mert ő jut az eszembe... ez mégis mi? ... ha pedig hagyom, hogy a gondolataim rajta kalandozzanak, olyan érzésem van, mintha beteg lennék... mintha az egészség egészen elhagyott volna, és valami olyasmi van a gyomromban amit nem tudok megmagyarázni... amire nem lehet gyógyszert bevenni... ami nem múlik el. amikor pedig eldöntöm, hogy nem akarok tőle semmit, mert ő sem tőlem, amikor rájövök, hogy ennek az egésznek semmi értelme, amikor tudom, hogy ez nevetséges, akkor megtiltom, hogy az eszembe jusson... és.. másnap iskola, összefutok vele, és az egész kezdődik előröl... mintha mi sem történt volna... mintha azt a hatalmas kőfalat amit egy egész éjszaka alatt keserves munkával építettem volna, csak azzal, hogy közelebb kerül hozzám fizikailag elfújná a szél. az ő szele... ami eldönt mindent bennem...
Annyira erős, hogy annyira megver, hogy fáj mindenem...
minden porcikám tiltakozik ez ellen az egész ellen, és a legjobban az eszem... de egyszerűen.. ez olyan lehetetlen helyzet, amiből nem tudok kimászni... mert az agy a szívet sajnos nem irányítja... egyszerűen belefulladok abba a sok ténybe ami előttem áll... és mindezeket én magam cáfolom meg.. mintha saját magam ellen küzdenék.. egy olyan valaki ellen, aki minden taktikám ismeri.. és fáradt vagyok, de.. nem tudom abbahagyni, mert nem én irányítom...
és, hiába mondom, hogy nem, nincs semmi, mert de igenis van!! ... beleőrülök a tudatlanságba, meg abba az egész maszlagba ami a fejemben kering...
és igen... ilyen kusza minden.. mintha belülről egy hatalmas háló tekerne.. és próbálom keresni a kiindulópontját, hogy onnantól szakítsam szét, de nem találom.. és csak még jobban kuszálódik..
és ami a legjobban fáj, hogy lehet, hogy tényleg miatta kerülünk egy helyre, és tényleg miatta vagyunk együtt mindenhol.. mert ahol én vagyok, ott ott van a barátnőm is... és ahol a barátnőm ott van, ott van Ő is.. És rámosolyog, ránevet, neki őrült, neki csinál mindent, én pedig mellette ülök.. és ezt látom.. és fáj... jobban mint az a kuszaság belül, mert ennek megvan a két vége.
***
"Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük."
"A világ leglassabb folyamata: gondolatokkal hatni az érzelmekre..."
"Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi fiúra akit bármikor képes lennék szeretni,de nem te leszel az egyetlen.Nem fogok miattad sírni,és nem fogok rád várni.És észreveszem hogy más fiúk is léteznek.A szívem mélyén még mindig reménykedem,de nekem is szükségem van a boldogságra.Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy,hogy még csak nem is vagy az enyém.Fáj,és nagyon nehéz,de tovább kell lépnem,és most az egyszer nem miattad,hanem magam miatt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése