Itt vagyok, újult erő, energia stb stb stb. TÚL VAGYOK A FELVÉTELIN!!! Emberek, elhiszitek ti ezt? Én olyan boldog vagyok... És még nem is írtam azóta... Sőt igazából előtte sem, amit nagyon sajnálok, de nagyon el voltam havazva.
Szóval íme, itt állok készen arra, hogy trappoljak tovább a középiskolába, ami történetesen a Neumann János Középiskola és Kollégium lesz :) Bár még nem tudom, hogy hogy sikerült a felvételi, de úgy vagyok vele, hogy nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a nagy pánik, hogy mi van ha nem jutok be. BEJUTOK. Ott leszek. Ki van zárva, hogy ne így legyen.
Nos, hát mint gondoltátok, és én is gondoltam, nagyon izgultam előtte. A felvételi hetében lázasan tanultam, és csináltam a feladatlapokat, mint például a tavalyi felvételi ( amitől nagyon meg is ijedtem mert, rohadtul nehéz volt) és ehhez hasonlók.
Pénteken már annyira izgultam, hogy pattogtam össze-vissza, a szívem vert mint az őrült. A magyartól nem féltem, az tudtam, hogy menni fog, elvégre már lassan két éve hogy folyamatosan blogolok :D Meg ott van a sok verseny, a jegyeim, az előkészítő amin általában sikerrel tudtam a feladatokat, és minden. A matek viszont... Nos attól nagyon tartottam. Látva, hogy egy feladatsort csak két óra alatt, és még úgy is hibásan, úgy, hogy az 50-ből összegyűjtöttem 18 pontot, csak így sikerült megoldani félelmetes...
Ha esetleg nem lenne tájékozott valaki ezzel a dologgal kapcsolatban, nos akkor most leírom. Nagyon hosszas procedúra, és fárasztó, kínzó, és keserves, de túl lehet élni ( itt van az élő példa: én ). Egy hónappal körülbelül a felvételi megírása előtt, be kell adni a jelentkezési lapot arra a helyre, ahol majd írni szeretnénk a központit. Ez olyan hely is lehet, ahová egyáltalán nem is akarsz menni, csak közel van, ez nem számít. A lényeg az, hogy elméletileg elmész, ott megírod, aztán a pontjaid alapján megnézik hogy hanyadik vagy abban a suliban ahová menni szeretnél. Ott összefésülik, és ha közel vagy a bejutáshoz, de nem eléggé, akkor választhatsz abból a három helyből még, amiket jelöltél, vagy várhatsz, hátha kiesnek még előled.
Tudooom, ez borzasztóan bonyolultnak tűnik, de talán ha vesszük az én példám érthető lesz.
Szóval.
Meg lehet jelölni három helyet:
1. Neumann 03-as tagozat
2. Neumann 01-es tagozat
3. Szilágyi emelt angol
Na most ugye mindenki megírja a központit. Én ezek alapján nem jutnék be az 1. helyen jelölt helyre, akkor megnézik a másodikat stb... És így felvesznek. Remélem érthető, kb megpróbáltam elmagyarázni :S
Kicsit tartok tőle de mindegy.
Szóval a felvételi. Nos azt vártam, hogy éjszaka semmit se fogok aludni, de aztán éjfél körül mégis csak sikerült álomba forgolódnom. Természetesen ezen kattogott az agyam, de sehogy sem tudtam magam lenyugtatni. Másnap már vagy fél órával hamarabb fel voltam, mint ahogy kelni kellett volna, és csak gondolkoztam. Aztán összekaptam magam és negyed 10-re itt volt Enci, mert ő is ott írta hol én, én együtt mentünk a Neumannba. Ott összetalálkoztunk Petráékkal meg Julcsiékkal is, és kiderült, hogy én Julcsival egy teremben leszek, szóval boldog voltam. Mind ketten lepakoltunk, aztán még beszélgettünk odakint. Julcsi is a matek miatt izgult, szóval nem voltam egyedül. Megettünk egy csokit, ittunk, aztán kezdődött. Mindenki bement a terembe, én természetesen leghátsó sor, utolsó pad, fal mellett... Julcsi előttem.
Én teljesen abban a tudatban voltam, hogy matekkal kezdünk, de nem... Magyar.
Először ez felidegesített, hogy rákészültem a matekra, erre kiosztják a magyart, de aztán végül is örültem neki. Így legalább nyugodt lettem, és "nagyjából" tiszta fejjel ültem neki a mateknak utána.A magyar úgy érzem egészen jól sikerült. Az elmondottak alapján mindössze pár pontot vesztettem. A fogalmazásomra pedig egyenesen büszke vagyok. Adtak egy címet: 'Én olyan időben szeretnék élni...' vagy valami ilyesmi... Én először gondoltam ilyen reneszánsz meg hasonló dolgokra, de végül a mellett döntöttem, hogy leírom anya gyerekkorát. Mindig is arról beszélgettem anyuval, hogy milyen jó lett volna az ő idejében élni. remélem azoknak, akik pontozzák szép emlékeket idézek fel, és tetszeni fog nekik. Örülök, hogy idáig blogoltam, most könnyedén megírtam egy A/4-es lapnyi fogalmazást öt perc alatt, és igényesen.
A matekot viszont nagyon elrontottam. Alig tudtam valamit, amit meg mégis, abban sem voltam biztos. Volt egy feladat, amibe bele se néztem, szóval reménykedem, hogy ettől függetlenül még lesz esélyem bejutni.
Az vigasztal, hogy voltam Neumannos versenyen, és ott 5. lettem. Ami remélem nagy előnyt jelent. Remélem.
A félévi bizonyítványomról:
Tudom, hogy sok tanár kegyesen beírta nekem a jó jegyet, de attól függetlenül büszke vagyok magamra Az eredmény miatt. Tudom, hogy sok értékelés nem igazán reális, de hálás vagyok értük. Irodalomból dicséretes 5-öt lettem :D
Tehát most vége. Nem izgulok semmi miatt, nem számolom a napokat a rettegett percig, mert nincs mitől. Minden nyugodt és békés. Mintha máris minden naposabb lenne, mintha kizöldültek volna a fák, és színesebb lenne a táj. Végre kezd megint kinyílni előttem a világ, és igen... Boldog vagyok.
Túl vagyok azon, amitől eddig rettegtem. Most így visszanézve olyan, mintha valami burokban éltem volna szeptembertől. TÉNYLEG csak a tanulás érdekelt, a jegyek, a dolgozatok, a félévi, a felvételi és ehhez hasonlók... ( persze voltak olyan dolgok amik még érdekeltek , de sajnos azokról nem tehetek ... ha tehetnék, akkor már rég nem érdekelnének... )
Most végre túl a "végzeten", kinyílt a szemem. Persze még sok feladat áll előttem, de a legdrámaibbon már túl vagyok.
Elkezdhetek énekelni, amint találunk egy jó tanárt :D És eldöntöttem, hogy megpróbálok még több barátot szerezni ez alatt a maradék fél év alatt. Felvételi után rám írt facebookon egy lány, ( bizonyos: Várkoly Enikő ) akinek köszönhetően azt is elhatároztam, hogy az óvodás barátaimmal újra felveszem a kapcsolatot és velük is beszélek. Ő ugyanis ovis kori jó barátnőm, és most, hogy így ismét feltűnt, kezd hiányozni. Lehet, hogy egyszer belátogatok a régi ovimba is :) Kíváncsi vagyok mik történtek mióta eltűntem... Meg boldog leszek. Tehermentesen, és kipihenten akarok tovább tanulni. Már nincs miért izgulnom. Vége.
És még csak most kezdődik...
“Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jó cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.”(William Penn)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése